FERNANDO TORRES

Focisták és Fernando Torres

Gerard Piqué (Barcelona, 1987. február 2. – ) spanyol labdarúgó, aki jelenleg a FC Barcelonában játszik.

Tartalomjegyzék

[elrejtés]
Pályafutása [szerkesztés]

Manchester United [szerkesztés]

Piqué egy Sunderland elleni meccsen mutatkozhatott be a Manchester Unitedben John O'Shea cseréjeként. Kezdőként 2006. március 29-én léphetett pályára először a West Ham ellen, ekkor a sérült Gary Neville-t pótolta. Ezen a meccsen Piqué elvállalt egy lövést 35 méterről, amit a kapus szögletre ütött, így nem sok hiányzott az első gólhoz.

Piqué tagja volt annak az U19-es spanyol csapatnak, amely megnyerte az U19-es VB-t.

A 2006/07-es szezonra a Real Zaragoza kölcsönvette a védőt azzal a feltétellel, hogy legalább 20 meccsen pályára küldik, amit be is tartottak.

2007 májusában Sir Alex Ferguson bejelentette, hogy a kölcsönszerződés lejártával a játékos visszatér az Old Traffordra és ott is marad a következő idényre. A skót mester szeretett volna Zaragozába utazni, hogy tárgyaljon Piquével, de ez reptéri problémák miatt nem történt meg.

Piqué jól kezdte a Bajnokok Ligájában való szereplést, hiszen a Dinamo Kijiv ellen gólt szerzett, majd később a Roma ellen is betalált.

Barcelona [szerkesztés]

2008-2009 [szerkesztés]

A Barcelona 2008 nyarán 4 millió euróért megvette Piquét a Manchester Unitedtől, így Piqué hazatért szülővárosába. Mint később kiderült, Guardiola rotációs rendszer híve, és előszeretettel játszatja katalán játékosait. Így jóval többet játszik, mint csapattársa, Cáceres, aki szintén ekkor került a klubhoz. Sokan a jövő Puyolának tartják, és bár néha kisebb hibákat vét, általában megbízhatóan és stabilan játszik a védelem közepén. Első gólját január 29-én szerezte, a városi rivális Espanyol elleni kupamérkőzésen, egy szöglet utáni fejesből. A mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy sohasem fogja elfelejteni ezt a találatot, és nagyon örül hogy visszatérhetett nevelőegyesületéhez. Kiváló játékának köszönhetően bekerült Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány keretébe, ahol első válogatott mérkőzésén egyből kezdőként lépett pályára az angolok ellen, majd második válogatott mérkőzésén gólt szerzett a törökök ellen. Az idény végéhez közeledve stabil kezdőnek mondhatta magát, és elképesztően stabilan játszott, a Real Madrid idegenbeli lemosásakor is nagy szerepet vállalt magára, a hátsó magabiztossága mellett csapatának idei 100. bajnoki gólját is megszerezte

2009-2010 [szerkesztés]

A szezon eleje a felkészülési mérkőzéseken túl is jól indult Pique számára: a UEFA-bajnokok ligája sorsolásán az előző évi legjobbakat is díjazzák, és Pique bekerült az év csapatába. Egyértelműen a hátsó alakzat egyik legstabilabb elemévé vált.

Válogatott [szerkesztés]

2006 nyarán Lengyelországban aranyérmet szerzett az U19-es labdarúgó-európa-bajnokságon. Egy évvel később részt vett Kanadában U20-as labdarúgó-világbajnokságon is, a csapatával a negyeddöntőben estek ki a Cseh labdarúgó-válogatott ellen.

A Spanyol labdarúgó-válogatottban a "felnőttek" között 2009. február 11-én debütált Anglia ellen egy barátságos mérkőzésen, első tétmeccsét egy hónappal később, 2009. március 28-án játszotta Törökország ellen.

Gerard Piqué
Fájl:Gerard Pique-2.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 45
Heti: 112
Havi: 1 005
Össz.: 138 721

Látogatottság növelés
Oldal: Pique
FERNANDO TORRES - © 2008 - 2024 - focitorres.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »